Nem tudjuk betölteni a Disqus-t. Ha moderátor vagy, akkor nézz bele a hibaelhárító útmutatóba .

L. Hedvig • 8 éveezelőtt

Nem bántani akarom Cseh Lászlót - isten ments! - de miért is írják, hogy 'olimpiai és világbajnok...' Olimpiai ezüst és bronz nem egyenlő az olimpiai bajnoksággal. Vagy igen? Mondom, nem bántani akarom, csak kérdezem.

Józsua • 8 éveezelőtt

Most akkor a Kiss ügyről. Néhány kérdés egyszerűen el sem hangzott, de az
akkor még meg sem született emberek, törnek valaki felett pálcát. Ki tudja rajta
és az esetleg élő két társán kívül, mi történt valójában? Miért nem lehet
megnevezni, egy ma már nem élő „áldozatot”? Ki az, aki nem ismer olyan esetet,
hogy valaki menteni akarja felelősségét, és hamisan vall? Ki nem hallott olyan bírói
ítéletről, ami nem a tényeken alapulva, igazságtalan? Miért 55 év után kell ezt
felhasználni, pont az olimpia előtt? Kinek ált ez érdekében (kell a hely, újabb
FIDESZ potentátnak, az sem baj, ha úszni sem tud). Miért követelnek rögtön
fejeket? Csak emlékeztetném azokra a Mende-mondákra, amikor állítólag a Bibó
kollégista fiuk (a mai elit) „partiba vágtak” lányokat a koleszben? Tudom,
szinte egyedül állok ebben a dologban, hogy bennem kétségek vannak. Valószínűleg
a fiatalon is jóképű embereknek vajon kellett-e erőszak? Sok meg nem válaszolt
kérdés, és egy ember egész élete a tét. Vagy ez már egy olyan ország, ahol
mindenki vádolható bármivel? Feltették neki a kérdést, miért nem tisztázta
magát 1990-ben? Kérdem én, ki az az örült, aki egy már feledésbe merült ügyét,
újra nyilvánosságra hozza, főleg ha nem politikai töke származik belőle? Ha
meggondolom, akit annak idején megfigyelt, vagy bevitt a rendőrség (az akkori
jogszabály szerint), az mind büntetett előéletű? Ja, az más, mondhatnák, az
politika, hiszen itt mindenki ellenálló volt, akár csak 1945-ben.

Jakab Kóborfalvai • 8 éveezelőtt

Jé, kiderült, hogy Gyárfás se tökéletes. Mennyi év után? Érdekes, aki nem volt vak, és süket, korábban is észrevehette, valami nem stimmel vele, hiszen elég váratlanul lett milliárdos. Vajon miért pont most van vele bajuk azoknak, akik idáig elégedettek voltak, legalábbis nem jelezték, hogy bármi bajuk is lenne. Gyűlnek a patkányok a vérszagra? Elvégre, ha megbukik a szövetség, az ő helyükre is fideszeseket lehet kinevezni.

Arpad Csikos • 8 éveezelőtt

Az csak a minimum, a kezdet lehet valamiféle megújuláshoz, hogy a jelenlegi "úszószövetség" elnevezésű maffiaklón azonnal lemond, vagy lemondatják és a tagjait soha többé semmilyen sportesemény közelébe nem engedik!
(Aztán jöhet a vizsgálat a többi sportszövetségnél...)

chief Bromden • 8 éveezelőtt

A felsőbb akarat tudja mi legyen a vélemény és mi legyen a támogatásokkal. :)

Pixy • 8 éveezelőtt

Tisztesség vagy te, Sport!
Ha tőled jő, igaz kincs a dicséret,
mert csak derék munkával nyerhető!

(Coubertin: Óda a sporthoz)

Terencius • 8 éveezelőtt

Sárdi Ákos neves edző (van neki neve), akit korábban megbüntetett a MUSZ, most köpköd össze-vissza, és életében csak a WC lehúzóját érte el.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Hát ha valaki nem akar szarban, büdösben maradni, a WC lehúzójának elérése azért egy nagyon fontos dolog!

pelbart • 8 éveezelőtt

De jó gyomruk van az úszóedzőknek! Izomagyúak!

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Végig olvasva egy néhány bejegyzést, kicsit furcsállom a sok suta, ugyanattól az egy-két nicktől származó, Kisst mentegetni próbáló mindenféle racionalitást mellőző ámokfutást. Kicsit elkeveredtetek. Ebben a cikkben már nem Kiss elvtársról szól nóta hanem már Gyárfás elvtárs kellene védenetek. Nektek nem szóltak?

Pópinty • 8 éveezelőtt

"Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hivatal elnöke „a bűncselekmény áldozatának jogai, valamint más érintettek személyes adatainak védelmére tekintettel” arra kérte a sajtót, hogy ne publikáljon új információkat a bűnügyről, amíg ő vizsgálja, ki és mennyiben sértett jogot az eddigi közlésekkel."

Majd Péterfalvi Attila eldönti, hogy az érvényben lévő jog szerint szabad e mocskolódni még az ügyben, vagy amit csináltok az már bűncselekmény!

Arpad Csikos • 8 éveezelőtt

Vagy esetleg az a bűncselekmény, amit Péterffalvi csinál, ugyanis erre nincs jogosultsága!

120 kilós pávatáncos • 8 éveezelőtt

Mondjon le mindenki és húzzák ki a medencék dugóit!

Rigolettó • 8 éveezelőtt

Gyárfás mondjon le!

Jonas Vizilo • 8 éveezelőtt

Emlékszik még valaki? Már Gyárfás idejében történt, hogy az olimpiai kijutás érdekében meghamisították néhány úszó időeredményeit, de lebuktak. A sikeres olimpiai szereplés azonban felülírta a csalást, el is felejtette mindenki :o(

Pópinty • 8 éveezelőtt

Akkor ésszerű volt, az időeredmény hamisítás, mert az eredmények igazolták?

Pillango 01 • 8 éveezelőtt

Én emlékszem. És vajon ki volt az egyik úszó akinek átírták az eredményét és így ő is mehetett az olimpiára? Kiss László fia.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Na az tényleg ciki, ha igaz. És ért el bármi eredményt?

Jonas Vizilo • 8 éveezelőtt

Látod a szomorú pofát a beírásom végén?

Pópinty • 8 éveezelőtt

Akkor nem volt ésszerű, az eredmények ellenére? Vagy nem is azok hozták az eredményeket, akiknek meghamisították az időeredményét?

Pillango 01 • 8 éveezelőtt

A szintidőt azoknak kellet meghamisítani aki nem tudták teljesíteni, pl.Kiss László fiának. Ők nem is értek el eredményeket.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Értem. Ha ez igaz, utána le kellett volna mindenkit váltani, aki benne volt, vagy szemet hunyt! A többi eredménytől teljesen függetlenül. Persze akkor frissiben! Hányban is volt ez? Ki volt akkor a miniszterelnök és a sportminiszter?

Ez nem valamikor 1996-ban volt, a Pufajkás miniszterelnök idejében?

szuveren • 8 éveezelőtt
Karel • 8 éveezelőtt

Ki emlékszik még arra hogy Hosszú Katinka ezt a maffia módszert szerette volna megváltoztatni egyértelmű, külső befolyástól mentes rendszerre ahol az jut ki a versenyekre aki jobb.
Akkor sokan nekimentek, köztük Gyárfás is.
Most már tudjuk hogy mindenki csak azért állt ki Gyárfás és Kiss brutális maffiarendszere mellett mert ha nem teszik, ellehetetlenülnek az úszóik.
Gyárfás takarodjon azonnal és a rendszert változtassák meg!!!

Jakab Kóborfalvai • 8 éveezelőtt

Én arra emlékszem, hogy magának követelt olyan ellátást az érdemeire hivatkozva, ami a többieknek se volt meg. Napokkal később jelezte a többi sportoló, hogy valóban jó volna jobb körülmény. Tehát hazugság az, hogy Hosszú Katinka, a többiekért küzdött volna. A fideszes média alakította szép lassan át a dolgot, a baloldali úszószövetség elleni küzdelemmé.

Karel • 8 éveezelőtt

Részleteznéd hogy pontosan miket kért magának amik a sportágnak rosszak lettek volna vagy a többi sportoló nem kapta volna meg?
Csak hogy tisztázzuk, rámutattál arra hogy önző, egyéni érdekek hajtották vagy a sportágnak akart jót?
Ugye egyetértünk, ha a többieknek is kérte akkor az teljesen pozitív és nem kritizálható.
És ugye ha nem önző kérések voltak akkor elég nagy genyóság azt önzőnek beállítani...
Várom válaszod és a konkrét felsorolást.

Jakab Kóborfalvai • 8 éveezelőtt

Tudsz számolni? Tudod egy iskolának nevezett épületben tanították, és úgy kezdődik, hogy 1 + 1 = 2
Akkor ebben a felvételben számold meg, a csajszi szövegében hányszor szerepel az én, engem, nekem, stb. szavak, és hányszor a többiek, az úszósport, a társaim.
Nem kell pszichológusnak, nem kell mondat-, szóelemzőnek lenni, hanem nagyon idiótának kell ahhoz, hogy valaki ne vegye észre, az elhangzott szöveg elsősorban parasztlány egyéni igényeiről szól, amelyek kapcsolódnak az úszótársadalom érdekeihez.
Végig önmagáról beszél, ahhoz kapcsolja az úszósportot. A saját igényeinek elérése végett hivatkozik arra, hogy amit kér az mindenkinek, a többi úszónak is jó, ami természetesen igaz. Jó dolgokról van szó, de nem a magyar úszósportért áll ki, hanem a saját érdekeiért, ami összefügg az úszósport érdekeivel. Teszi mindezt felolvasva, pedig egy előre megírt szöveg esetén volna lehetőség átgondolni a fogalmazást, szavakat. Őszinte, ami nem baj, mert kiderül belőle, hogy az egója erősebb, mint a közösségért folytatott harc.

https://www.youtube.com/wat...

Karel • 8 éveezelőtt

Állítottál valamit.
Én csupán kértem tőled a bizonyítást.
Erre nagyrészt alpári, bunkó személyeskedés volt a válaszod amiben a legvégén elismered hogy a sportágért kért mindent és egyetlen ellenérvnek annyit hoztál föl hogy a nyelvtani megfogalmazásában Ő sokat beszélt egyes szám első személyben.
WTF???
Tudod a stílus maga az ember. Te kb a nagy semmibe kötöttél bele. Mint a nyuszika és a sapka esete.
Ha azt mondja hogy másoknak mi a baja akkor belekötsz hogy ne nyilatkozzon mások helyében. De ő a saját tapasztalatait mondta el és akkor meg abba kötöttél bele.

nobrutail • 8 éveezelőtt

Az érvrendszered kissé felszínes. Nem kéne Katinkát szentnek beállítani ,mert nem az.

Jakab Kóborfalvai • 8 éveezelőtt

Látom, nagyon nehéz felfognod, hogy a személyes érdekében próbálta a többieket felhasználni, de ez a te szinted.

Lótár Mateusz • 8 éveezelőtt

Ezt a Gyárfást kéne már onnan kipicsázni végre (mert azt várthatjuk, hogy magától lemondjon...) Pont annyi gerinc van benne is,mint a fideszes haverokban. Látszik az arcán az aggódás, hogy eltávolíthatják a húsos fazék mellől, mert ott most durva milliárdok kerülnek a vizes VB kapcsán a zsebekbe.

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Óvatosan Gyárfás elvtárssal mert Fenyő is ráfaragott.
Pintér után ő a második legbefolyásosabb keresztapa.

Guest • 8 éveezelőtt
Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Biszku nevét gondolom a valamikori komcsi agitproppos fideszes megbízód adta a szádba. Rossz hírem van, Biszku neve nem hívó szó, mert senki sem ismeri. Vele a Kiss neveztű komcsi csoportos nemi erőszakát nem lehet elfelejteni. Amit Kissék csináltak az megszokott volt az un. élvonalbeli úszó sport környékén és egyébként azóta is az. (Csak gondolj pl. a Szepesi Nikolett névre.) A szokatlan az volt, hogy lebuktak és elitélték őket. Ennek egyszerű oka volt, a tizenéves áldozat apja rendőr volt és tudta, hogy orvosi látleletet kell felvetetni. Hiába húzták Kiss elvtársék mögött álló támogatók a bírósági tárgyalást, egy év múlva is az orvosi látlelet döntött.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Mint már írtam 21 éves volt az a tizenéves:

"Újabb megdöbbentő részletek láttak napvilágot Kiss László úszókapitánnyal kapcsolatban. Az ügy részleteit elmondása szerint jól ismerő Hornyák Viktor debreceni úszóedző a 24.hu-nak beszélt az 1961-ben 21 éves Zsuzsanna drámájáról."

Arra viszont kíváncsi volnék mi is volt abban a látleletben, amikor a balul sikerült tiltott művi terhességmegszakítási kísérlet után (3 héttel az eset után kórházba került?
Hány hetes terhes volt, és miért nem tett a 21 éves hölgy feljelentést, ha megerőszakolták? Miért csak a kórház tett feljelentést hivatalból?

"Három hét után jelentették fel őket hivatalból, mert szegény lány nem merte elmondani a szüleinek az esetet

- mondta Hornyák, aki úgy tudja, a lány édesapja rendőr volt.

Megijedt, hogy terhes, megpróbálta elvetetni a magzatot valamilyen házi módszerrel, de nagyon rosszul lett és be kellett szállítani a kórházba. Ott derült ki minden."

Honnan tudta a hölgy, hogy terhes? volt orvosnál? Vagy már előtte is volt terhes?

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Mond neked az szó valamit hogy orvosi látlelet? Terhességről nincs szó benne csak brutalitásról és sérülésekről. Ezt a nemi erőszak után vettette fel a gyermek apja, aki tudta hogy ez szükséges hogy meg tudja védeni a lányát a Kiss-féle kommunisták által támogatott söpredéktől.
Nekem olyan bevándorlófélének tűnsz, aki tanult ugyan magyarul, de nem igazán érti de most próbál megfelelni a gazdáinak. Te is olyan ruszki bérenc szláv vagy mint pl. a Vona álnevet használó Zázrivec? Vagy a leggyakoribb cseh családnévvel rendelkező Novák? Vagy szlovák légió Pokornyval, Simicskával Simicskóval ? Esetleg az ukrán Mikola akinek az unokaöccse savval maratta szét az őt elhajtó nő nemi szervét? Ilusztris társaságba keveredtél.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Te most engem vádolsz, vagy a Kiss Lászlót?
Hogy te mekkora egy barom állat vagy!

Hol tekinthető meg a látlelet? Miért mondja a Hornyák, hogy az apa a kórházból értesült 3 héttel az eset után? És mit tartalmaz a látlelet? Mit lehet megállapítani 3 hét késéssel, vagy miért mondják, hogy tiltott terhességmegszakítási kísérlet után a kórház tett feljelentést, ha nem úgy volt?

Miért beszél mindenki össze vissza?

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Csak te beszélsz itt össze meg vissza. Orvos látott már?

Guest • 8 éveezelőtt
Pópinty • 8 éveezelőtt

Ezt a "mesét" az Hornyák állítja, aki tavaly indult a Gyárfással szemben és nem kapott szavazatot, és az egész Kiss ügyet felmelegítve 55 év után kirobbantotta. Ha ő is csak meséket mond, hol lehet az igazi igazság?

Guest • 8 éveezelőtt
Pópinty • 8 éveezelőtt

http://ripost.hu/cikk-sokko...

Ha mese, akkor a Hornyák is hazudik, mint a vízfolyás!
Én nem tudhatom nem voltam ott!

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Javaslom a hideg vizes medencét Kiss elvtárs után szabadon. Tudod ez olyan koncepció és majd megpróbálják ráfogni a kommunistákra, akik ők voltak.,

Elhar • 8 éveezelőtt

A gyíkembereket és a zsidókat kihagytad.

Guest • 8 éveezelőtt
Mihály Bak • 8 éveezelőtt

Nem volt az.

Pópinty • 8 éveezelőtt

Ezt mire alapozod?

"Bela Biszku was born on the 13th of September, 1921 in Marok, county Bereg (now Marokpapi, Komitat Szabolcs-Szatmár). "Bela Biszku was born on the 13th of September, 1921 in Marok, county Bereg (now Marokpapi, Komitat Szabolcs-Szatmár). His Jewish parents were farm workers." were farm workers."

Szerinted mi a faszt jelethet az, hogy: "His Jewish parents"?

Vagy ez egy másik Bela Biszku?

trix • 8 éveezelőtt

Akkor miért sírtak a Mazsihisz vezetői, hogy miért vették fel Biszkut a zsidó szeretetkórházba, amikor nem is volt zsidó?
http://hvg.hu/itthon/201604...

Sevszky Leonard • 8 éveezelőtt

Egyébként magyarul is fent van az életrajza több ezer oldalon. Csak azért másolsz be egy fasz tudja honnan származó angol szöveget mert hátha nem értik meg? Hol a forrás, hol a link? Lehet, hogy zsidó volt (bár a vezeték neve szlovák) de lehet, hogy pont ugyanolyan zsidó volt mint Stumpf, Schmidt, Dajcs Tompika, Lévai? Ugyanabból a kultúrkörből csak kicsit korábban?

Guest • 8 éveezelőtt