Nem csak az autistákat érintő probléma ez. Általános, hogy aki fogyatékkal élő gyereket nevel, az oldja meg az ezzel kapcsolatos feladatokat maga. Szülők rettegnek tömegesen, hogy mi lesz, ha ők már nem lesznek, mert azt látják, hogy magukra vannak hagyva ezek a gyerekek-fiatalok.

Igen, valóban a hozzáállással van a legnagyobb baj nálunk. A kisfiam aspergeres, nem egy nehéz eset, de több odafigyelést igényel, mint egy másik gyerek. A bölcsiben nem volt ezzel gond,főként azért, mert a gondozónéik szeretettel, elfogadással végezték a munkájukat, a fiam imádott oda járni. Aztán jött a hideg zuhany, az óvoda. A fiam egy évet kínlódott ott, az óvónénik nem szerették, ha egy kicsit is folyt az orra már jött a telefon, hogy vigyem haza, miközben az összes gyereknek folyt, de az nem volt probléma. Számtalan jel mutatott arra, hogy őt itt megkülönböztetik, kizárják a közösségből. Én nem egyszer jöttem sírva haza az oviból. Egy nap a fiam elmesélte, hogy egy gyereknek szülinapja volt, mindenki ehetett a tortából, ő egyedül nem kapott. Másnap rákérdeztem az óvónőnél és elmondta, a gyerekem azért nem kapott a süteményből, mert nem ült le az asztalhoz. Teljesen elképedtem, hiszen tudják, hogy a fiam autista! A kisfiam a végén már sírt reggelente, hogy nem akar oviba menni, korábban a bölcsinél ez soha nem fordult elő. Sokszor próbáltam beszélni az óvónőkkel, de mindig ugyanaz volt a válasz, ők nem értenek az autizmushoz. Szerintem nem is nagyon akarnak és sajnos a vezetőnél is süket fülekre találtam. És nem lehet mindent arra fogni, hogy sok a gyerek, én ápolónőként maximálisan szinten próbálom elvégezni a feladatom, pedig van, hogy 2-3 ember helyett dolgozom. A tortás eset pedig szerintem csak simán gonoszság volt, azóta sem értem, mit követhet el egy 3 éves gyerek, amiért ennyire nem szeretik. Egyébként az autista gyermekek pont azért, mert velük több gond van, 3 főnek számítanak a csoportban. A fiamat kivettem az oviból, szeptemberben másik intézménybe megy, ahol hozzáértők dolgoznak. Remélem sikerül helyrehozni a kárt, amit az előző ovi okozott.

:( Óvónőként és két autista kisfiú nevelőjeként is egyben, mélységesen szégyenlem a fentiekben leírt "kolléganőim" magatartását, hozzá állását. Tiszta szívből kívánom, h a kisfia azt a szeretetet, törődést és fejlesztést megkapja, amire minden óvodapedagógus felesküdött!!

Én 3 évig éltem egy másik országban, ahol teljesen elfogadott és természetes, hogy fogyatékos gyermekek együtt játszanak a másikakkal, sajnos a magyar társadalom ettől fényévekre van :( Van azért jó példa is, pl az ovi, ahova a fiam szeptembertől megy. Ott a vezető felismerte, hogy az autizmus egy növekvő probléma és elküldte az óvónőket tanfolyamra, hogy eredményesebben tudják ezeket a gyerekeket integrálni. Igaz, hogy csak pár alkalommal voltunk ott, de az óvónő egyből megtalálta a fiammal a hangot. Nagyon remélem, hogy szeptembertől a gyerekem már nem szorongva fog oviba menni. Én úgy érzékelem, hogy a társadalmi hozzáállás évről-évre rosszabb itt és hosszú távon a külföldre költözést látom csak megoldásnak. És ebben az anyagi okok miatt az is vastagon benne van, hogy a fiam önálló életet élhessen felnőttként és emberként kezeljék.

Hál Istennek én három autista gyerekkel is foglalkozok, fejlesztem őket. Ketten diagnosztizálva vannak (asperger), de egy nincs. Nála nagyobb a gond, mert sajnos a szülő nem akarja látni a bajt. Homokba dugja a fejét. Fél attól, hogy mi lesz ha diagnosztizálják. Sajnos ott tart a dolog, hogy a társai mutogatnak a gyerekre és kerülik. A naponta felmerülő problémákat is úgy kezeli az anyuka, mintha átlag gyerekről lenne szó. Kudarc, kudarc hátán.... Én azért sok mindent elértem a kislánynál. Sajnos ez nem elég kellene hozzá a szülő is.
A másik két gyerek esetében a szülők folyamatosan tanulnak. Tanulják kezelni a dolgokat és megérteni a gyerek egyedi világát. Nagyon szépen haladunk. Kitűzött céljaink vannak, amibe bevonjuk a gyerekeket is. Csodás dolgokat élünk meg. Nagyon szépen fejlődünk. Nagy ajándék nekem, hogy velük foglalkozhatok.

Mit jelent az, hogy fejleszted, meg hogy nagyon szépen fejlődnek?

Kozepso gyerekunk autista. 2010-ben , amikor 10 éves volt, szemebesulnunk kellett, hogy spéci suli, alapítványi suli, otthon tanítás stb,mind semmit sem érnek: amikor 18 évesen kikerult volna a nagybetusbe, a magyar társadalom kikopte volna magából, mint kezelhetetlen, más, eltéro, lehet választani. Mivel testvéremet (skizofrén) már elvesztettem az ottani helyzetnek koszonhetoen (Ken Kesey: One Flew over the Cuckoos's Nest / Száll a kakukk fészkére, megvolt/megvan?) , ezt még egyszer NEM engedem meg, csomagoltunk, és 2011 óta Londonban élunk. A kulonbség? ég és fold, van jelen, és lesz jovo Lucának itt.
A gond nem egyes tunetekkel, betegségekkel, fogyatékosságokkal van a Kárpát-medencében, hanem a mindenféle másságot, kulonbozoséget elutasító, utáló, elítélo, megveto, kineveto, kigúnyoló stb társadalmi hozzáállásban keresendo. Amíg az iskola ezt a magatartást tanítja, kénytelen tanítani, hiszen a tanárok is ebben a "kultúrában" nottek fel, a kor ordogi, addig ez egy onmagát rossz iranyban gerjeszto folyamat lesz, a változáshoz sok-sok generációváltás kell (és ennek a változásnak mai napig nyoma sincsen arrafelé)

Nekem ebben szerencsém volt. Többé-kevésbé mindig megtaláltak azok, akik valahogy tudták hasznosítani a képességeimet, ami win-win. Ők keresnek egy zsák pénzt, nekem meg van mit ennem és van hol aludnom. (Csak a félreértések elkerülésére: az anyagiak elosztódása minden kisember esetében, aki nem befektetője/tulajdonosa egy nagy termelő rendszernek, így történik. Te, aki ezt olvasod, sem kapod meg a munkahelyeden az általad megtermelt érték 1..2%-ánál többet. Hacsak nem HR-es vagy, mert akkor végtelen százalékát kapod. :P) És általános iskola óta nem gúnyolt ki senki. Igaz, azoknak az éveknek a nyomát máig hordozom. Olyan volt, mint 8+3 év nappali börtön. (A +3 az óvoda miatt. Semmivel nem volt jobb, mint az ált. isk.)

most indult egy sorozat itt a BBC-n: The Autistic Gardener. A foszereplo egy izig-vérig autista férfi, aki a másságának koszonhetoen teljesen másként látja a teret és idot, a világ talán legnagyobb kertész kiállításán, Chelsea Flower Show, sokszor állított már ki, és nyert rengeteg díjat stb, az o szavai, heveny fordításban: az autista nem egy hibás komputer, hanem egy másik operációs rendszer.

No comment

https://s-media-cache-ak0.p...

Érintett a családom 1974-es születésű fiammal.A helyzet Magyarországon középkori és Taigetoszi hozzáállású.Nem anyagiakban hanem eszközben,orvosi vagy szakemberi segítségben.Ami az állam e témában a hülyébbnél-hülyébb adminisztratív kérdezősködés.A végleges az állapota szót nem ismerve, a család állandó hexálása zajlik.

Rendkívül világos, részletes, érdemi információkat tartalmazó hiteles anyag!
Jaksity Györgynek épp úgy gratulálok, mint Gergely Zsófiának!

Szétverik a jó dolgokat folyamatosan !!!

És sok esetben a fele :(

Ezek a gyerekek nagyon kedvesek, ragaszkodóak, IGENIS fejleszthetőek!! Sok türelem és kitartó munka! Azt mindenki tudja, hogy akik ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak, azok sokat segítenek a családoknak is. (Reggel fél nyolctól délután négyig iskolában vannak a gyerkőcök). Azon valaki illetékes viszont elgondolkodhatna, hogy 61 évesen 100 ezer forint a nettó fizetésünk! Hol van a megbecsülés? a munkánk elismerése? Napi nyolc óra autista, középsúlyos fogyatékos gyerek mellett gyógypedagógiai asszisztensként? Fura ez is. Csodálkoznak, hogy sok a pályaelhagyó?

Igen, egyre nehezebb elképzelni mi lesz velük, ha mi már nem leszünk! Ki segít nekik? Ha a szülők nem nevelnék autista gyermekeiket, akkor mekkora összegbe kerülne az ellátásuk az államnak? Na abból az összegből csináljanak megfelelő otthonokat és a fenntartásukról is gondoskodjanak. Tisztelet Jaksity Apukának, hogy tesz a cél érdekében! Mint érintett szülő mélyen megértem a sorok között érezhető indulatot. Közel 25 év telt már el azóta, hogy megkaptuk a diagnózist, de sok minden nem változott azóta, csak a küzdelem lett nagyobb, és a végén tényleg belehalunk .

Minden tiszteletem Jaksity Györgynek..Kívánom,hogy sok türelme és kitartása legyen ehhez a munkához, élethez..Talán egyszer ez az ország is eljut oda,hogy befogadó lesz.10 éve próbálok a fiam aki Down szindrómás egy olyan helyet találni ahol jó élete lehet amikor mi szülök már nem leszünk..Jelenleg Magyarországon nincs ilyen hely.Ha a kormány kicsit befogadóbb lenne a szülőket kérdezné és kérné a segítségüket..Mert biztos létre lehetne hozni 10-15 fős otthonokat.Munkahelyet teremtve és emberséget vinne a fogyatékos gyerekek és felnőttek életébe.Nem tartom magam rosszindulatú embernek,de ha egy kormánypolitus felnőtt gyerekét bekéne adnia otthonba igencsak leesne az álla az ottani körülményektől.Emlékszem pár éve egy anya megölte a felnőtt lányát mielőtt meghalt,hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe....nem tudom mi kell ebben az országban ahhoz,hogy tényleg emberek legyenek az emberek.

Ki kell egészítenem.A "Bárczin" évek óta van már Autizmus spektrum zavarok pedagógiája szak.

Oka lehet annak, ha erről nem akar az említés szintjén tudni a nyilatkozó.

Talán azért, mert most végzett az első évfolyam a szakirány elindulása óta, most kerülnek ki az első, tényleg autizmusra szakosodott szakemberek.

Nappalin most, volt az első, de már gyógypedagógusok + szakként évek óta elvégezhették.

Sok-sok éve gyűlnek már oda a támogatások, konferenciákra, kiadványokra, miközben egy, a médiában nem jeleskedő kutató-terapeuta nyomorgott a stábjával együtt az azóta megszűnt Lipóton.

Több magasan képzett diplomás srác is szomorkodik, mert az aspergeres-autista jelleg miatt lehetetlen elhelyezkedniük.
Hiába zsenik, ha minden HR-es a tökéletes reklámpasit keresi, aki jól passzol a haverok közé.

Sajnos én is érintett vagyok, mert a 36 éves fiam akkori állapot megnevezéssel autisztikus. /Asperger szindrómás inkább/ A férjem ezért hagyott el, az orvosok fejüket csóválták és azt kérdezték, miért nem mondok le róla. éves kora óta állandóan fejlesztjük. Ma önellátásra képes, ír, olvas. Speciális intézetben is tanult, valamint egy alapítványi iskolában is, amit mi szülők hoztunk létre.16 évet járt speciális iskolákban, gimnáziumot végzett! Azóta forrás hiány miatt az alapítványi iskola megszűnt, pedig nagyon kellene másoknak is. Dolgozni ugyan nem tud eljárni, de itthon segít a házi munkában. Egyik testvére nem, míg a másik elfogadja az állapotát. Mit várhatunk el egy rosszul működő társadalomtól, ha családon belül sincs elfogadás? Ezeket az embereket messze elkerülik, félnek tőlük, és csak a szerencsésebbek élhetnek normális körülmények között. De az anyagi támogatás szinte nulla. Mennyibe kerülne egy otthonban az elhelyezése, és mennyit kap egy szülő! Miért ez a különbség, a szülő talán nem ér annyit mint egy ápoló? Remek riport volt, köszönöm.

"Szülői sorstársként" minden tiszteletem,elismerésem és megemelem a kalapom Jaksity úr előtt!Civil szervezet tagjaként és a sok "harc közepette" igen is tényszerű dolgokról,problémákról beszélt!Szavaiból,gondolataiból én is sokat tanultam,köszönöm!

Pedig az autista gyerekek nagyon fontos vállalást tettek leszületésükkor! (Mindenki feladattal születik le,csak elfelejtjük-elfelejtetik!- és azért keressük életünk értelmét,azt a valamit-vállalást-keressük életünk folyamán!) Erről nemigen tudnak sem szülők,sem pedagógusok,más is alig,de,ők a legkifinomultabbak és számukra ez a világ nagyon durva,azért nehéz a beilleszkedésük! Tanítani jöttek közénk! Elfogadásukkal tanulnánk tőlük ,nekünk volna rájuk szükségünk,mert a mi világunk a durva,hogy változzon,de,ha lemondunk róluk,akkor ..ők is vesznek,meg mi sem fejlődünk! Sok kristály és indigó gyereket nyomtak el pszichiátriai gyógyszerekkel,mert úgy nincs gond!

Értem a spirituális megközelítést! De nehéz ezt beilleszteni a 'mindennapi' életbe: a társadalom közönböségébe,az orvosok félre nézésébe,a mű intézkedésekbe,a mindennapi nehézségekbe.Az én gyermekem 1974-es születésű,semmilyen életfunkciója nem működik nélkülünk./beszéd,mozgás,vizelet,széklet,stb/.Nem tudom akkor mi is a 'cél ',szerintem csak a részvétlen társadalmi hozzá állás és a mi határtalan szeretetünk a valóság!De a mi szeretetünk megszűnik halálunkkal /1943-as születésű vagyok,feleségem 1948-as/ és neki marad utána a
társadalom.Ebbe lehet belehalni.

Születni nem "le" szoktak, hanem "meg". Milyen az a "kristály", vagy "indigó" gyerek? Egyébként azzal amit ír mondhatni egyetértek.

Együtt érzek veled!

Bocsánat, de mit jelent az, hogy "leszületésükkor?"
Úgy tudom nem leszületünk, hanem megszületünk.
És most nem kifejezetten nyelvtani bukfencre gondolok...
Itt-ott zavarosnak tűnik néhány gondolatod.

Tisztelt csoreenci! Bocsi, hogy én válaszolok. A leszületést spirituálisan kellene érteni, és a többi "bukfencet" is a hozzászólásban.

Értettem Ilona hsz-ét, de úgy gondolom, a cikkben megfogalmazott probléma a realitáshoz közelebb áll, mint a spirituálisan közvetített érzelmi "üzenet."
Ugyan a kettő kapcsolódik, mégis elsődlegesnek a tárgyi feltételek biztosítását tekintem, hogy a speciális munkát végző szakemberek eredményesek lehessenek.
(Köszi az észrevételedet.)

Mélyen meghajlok előtted kompember!

Érdemes volt ma benézni ide

Engem lenyűgözött Jaksity György értelmi, érzelmi intelligenciája, szakmai tudása.
Hát nem ilyen embereknek kellene az országot irányítani?!
Minden adottsága megvan hozzá.

Utóbbi idők legfontosabb riportja.
Nagyon köszönöm!

Én meglepődtem, hogy ilyen magas az autisták száma. És a 100 ezerhez tartozik még 2-3 családtag, akiket közvetlenül érint, tehát 300-400 ezer ember, nagyon nehéz élettel. Több évtizedre előre láthatóan nehéz élettel, merthát ha a szülők meghalnak, akkor gyakorta a testvér veszi át a segitő szerepet, ami a saját élete rovására megy... Sajnos egészen borzasztó a helyzet az országban, bármiféle fogyatékosság kapcsán... Az időseket érintő Alzheimer-kór is abszolut kezeletlen társadalmi szinten, pedig az is 250 ezer családot érint... más kérdés, hogy ott belátható az időtáv, 10-15 év alatt meghal a beteg, de addigra tönkremegy a családja, anyagilag is, és lelkileg is...

Döbbenetes, gigantikus erővel ható riport.
Köszönöm Gergely Zsófiának, és Jaksity Györgynek, hogy megismertettek egy olyan rendszerrel, amelyről eddig keveset tudtam.

Elismerésem, és mélységes tiszteletem mindazon embereknek, akik életük egy részét e nemes cél sikeres megvalósításának szentelik, és azoknak is, akik személyesen érintettek !
További munkájukhoz egészséget kívánok!

Első fiam 63-ban született. Olyan szélsőségesen autista volt, hogy önmagáról egyesszám harmadik személyben beszélt: "Gegely akarsz..." Zeneileg zseni volt, ha hallott egy hangot, rögtön kereste a zongorán, és ha előszörre nem találta el, másodszorra már helyesen ütötte le. Egyetlen helyen ült nyugodtan: templomban, zenés misén. Állandóan menekülni akart... 16 éves korában kórházba kellett vinni, és ott kiugrott az ablakon...